Írta: k_dako 2012. jan. 20. 17:05
Története legfurcsább és talán legrondább mezében játszhat a következő idényben a Barcelona. A katalánok mezéről eltűnnek a csíkok, de természetesen a gránátvörös és a kék szín megmarad. A klub vezetősége már elfogadta a terveket, amelyekről elsőként a Sport című lap számolt be.
Kedves olvasó, nyugalom, nem káprázik a szemed, nem koszos a szemüveged, vagy nem az elfogyasztott alkoholmennyiségtől látod ilyennek az alábbi mezeket - csak a Nike tervezői vicceltek meg, de nemcsak téged, hanem a Barcelonát is. Merész újítás ugyanis ez az elmosódott, átmenetes dizájn, bántja a szemet, egyszerűen nem érezzük méltónak a világ legjobb csapatához. Minden évben egyre rosszabb kinézetű szereléseket kap a katalán egyesület.

A váltószerelés ezúttal is narancssárga lesz - legutóbb a 2006-2007-es idényben játszottak ilyen színben Messiék, bár a szurkolók többsége nyilván szívesebben gondol vissza az 1992-es verzióra, amelyben BEK-et nyert az együttes. Az elmosódott megoldás itt is megjelenik, de legalább az oldalt látható csíkok feldobják a szerelést.

Az edzőszerelés már konszolidáltabb egy fokkal, bár a színek összeállítását mintha egy véletlengenerátorra bízták volna.

Eddig 61 komment érkezett

-
robmiller
2012. 01. 20. 17:15
[1]
-
stanleykubrick
2012. 01. 20. 17:23
[2]
Sok mez tűnik elsőre rondának, aztán látván azt mondod, hogy nem is olyan rossz.
Én pl. a 2010-2011-es Manchester United mezt nem értettem elsőre, de aztán nagyon megtetszett, de a 2009-2010-essel még inkább így voltam. És sok ilyen van még. -
Jozef
2012. 01. 20. 19:56
[3]
ez egy fos,akárcsak az idei....
-
ketomika22
2012. 01. 20. 21:31
[4]
Újítani akartak ,nem ment remélem a United nem valami hasonló szart kap(Vendég meznek)!
-
KeepersNightmare
2012. 01. 21. 19:36
[5]
Tűrhető kategória... A mostanitól is féltem nagyon aztán mégis ki lehet bírni, főleg hogy verjük benne a riválist folyton :)
-
A_Komédiás
2012. 01. 21. 19:55
[6]
Nekem eléggé FAKE gyanús a dolog, mert kb olyan mintha seggrészegen csinálták volna paint-el :D
-
Madridd
2012. 01. 21. 19:58
[7]
A riválist télleg veritek ellenben idegenben mást nem nagyon :D
-
istván
2012. 01. 21. 20:04
[8]
Egytol-egyig undorítóak
-
BeeKay
2012. 01. 21. 20:08
[9]
Én lehánynám.
-
BeeKay
2012. 01. 21. 20:09
[10]
Egyébként, ha hunyorítva nézitek, úgy kb. kiadja a majdani valós képet. A PSG meze szerintem vagy 15 éve a legszebb és ez is hasonlít rá, szóval nem kell egyből bömbölni.
-
bivalygeci
2012. 01. 21. 20:20
[11]
illik a barcához, olyan Halivúdi
-
robmiller
2012. 01. 21. 20:21
[12]
Kulturált Barca drukkerek...szépek vagytok :D
-
bio
2012. 01. 21. 20:28
[13]
A demkorácia komolyan vételéről taúskodik, hogy edzésen mindenki csapatkapitány lesz ;)
bio
-
cybergyerek
2012. 01. 21. 20:49
[14]
Ez a mez az új taktika része lesz jövőre. Futkorásznak benne gyorsan, az ellenfelek szeme káprázni kezd és ezt kihasználja majd a Barca. :)
-
gabiba01
2012. 01. 21. 20:49
[15]
robmiller:
Az ilyen emberekről,akik gyűlöletből írogatnak kommentet csak egy fogalom jut eszembe: KUDARCA mez így még kicsit furcsa nekem de élőben lehet,hogy jó lesz!
-
pusztai_zseni
2012. 01. 21. 21:03
[16]
Ez valami önjelölt dizájner műve, aki lelkesedésében kicsit fel akarta húzni az olvasottságot. Nyilván nem ilyen lesz. Ezt még én is összedobom 20 perc alatt, pedig igen alulfejlett a vizuális kultúrám.
-
robmiller
2012. 01. 21. 21:03
[17]
Nem gyűlölöm én a csapatotokat, csak elmondtam a véleményem róla. Azt hiszem ez még nem tilos, bár lehet, hogy tévedek. :)
-
Mazsola
2012. 01. 21. 21:04
[18]
Sziasztok!
Elsőre bejojózott a szemem a színek összemosódásától,de nem tűnik elvetéltnek a mez. Bár már láttam ettől szebbet is. Hogy melyik volt ez azt nem tudom,mivel MADRID Drukker vagyok. :D
Ui.: nem divat drukker vagyok. Az 1985ös Madrid - Videoton óta szurkolók a blancoknak.
-
Diniyar Rinatovich Bilyaletdinov
2012. 01. 21. 21:08
[19]
remélem nem gyártódnak le ilyen mezek!
a régiebbek szebbek voltak. -
DMisi
2012. 01. 21. 21:19
[20]
Nekem tetszik!Mondjuk némi csíkozást hagyhattak volna benne hogy egy kicsit tradicionálisabb legyen de nem rossz!Azért mert valami nem követi a megszokott sémát azért nem kell rögtön le szólni!
-
yetipeti2
2012. 01. 21. 21:34
[21]
a mostaninál sokkal jobb...
-
esosdelben
2012. 01. 21. 21:41
[22]
az újabb excelben vannak ilyen szinátmenetek. a stílusváltás egyetlen érthető oka, hogy így a trendibojok kénytelenek lesznek most venni, mert a régieket már nem lehet elsütni... dőlni fog a zsé. üssetek, de nekem az idegen mez teccik. ha tudnám, hogy nem ismerik fel, lehet vennék is. na világbéke.
-
kerticsap
2012. 01. 21. 21:45
[23]
Ne legyetek már idióták, ezek csak sima "paintek" majd ha lesz fent egy kész mezről kép, akkor lehet véleményt alkotni; am meg nem az számít milyen a mez, hanem hogy hogy játszanak benne
-
Pippógoal
2012. 01. 21. 21:47
[24]
A Nike évről évre rosszabb mezeket gyárt, semmi egyediség vagy ötletes dolog.
-
kroye
2012. 01. 21. 21:50
[25]
Na ezért nem veszek Nike-t. Mez helyett ezt egy ugyanilyen hosszú szóval tudom jellemezni: f*s. Láthattuk mit csináltak a lengyel Eb-szereléssel is. Valószínűleg a cégnél csak lamantinok dolgoznak.
-
deep purple
2012. 01. 21. 22:02
[26]
Tőlem lehet hupilila is, amíg TÖRTÉNELMI eredményeket és a VILÁG LEGKORSZERŰBB FUTBALLJÁT játsza a csapat. :)
FORCA BARCA! -
dvids
2012. 01. 21. 22:05
[27]
A Nike mezek szépen lassan alulmúlják a régi Kappa szereléseket, pedig azok is szinte mind förtelmesen néztek ki.
-
Newsee
2012. 01. 21. 22:21
[28]
Szerintem elfogadhatóak a hazai mezt leszámítva. :S
-
k_dako
- http://chelsea-fc.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 21. 22:28
[29]
Lehet, hogy páraknak fake-gyanús, de a Sport című barcelonai lap szuperexkluzívként hozta le. És igen, még csak tervek, a szöveten máshogy fog mutatni, de nem vagyok egyedül azzal, hogy szörnyen néznek ki: a lap olvasóinak 75 százaléka felháborodott a képeket látva.
-
_Kintaro_
2012. 01. 21. 22:38
[30]
bivalygeci: unalmas a vergődésed
-
viscaelbarca
2012. 01. 21. 22:51
[31]
Nekem sem tetszik,bár megvárnám a nem paintes verziót,de akkor is....3 perc tervezőmunkát érzek mögötte.
Szerintem az idei mez zseniális,és nem csak én gondolom így,a legkelendőbb garnitúra a mostani.
Viszont ha bármi beleszólása lehet a szurkolóknak, ebben tuti nem fognak játszani:D -
Helmet
2012. 01. 21. 22:53
[32]
Ez nem hogy fakenek tunik, hanem fake is.
-
viscaelbarca
2012. 01. 21. 23:08
[33]
A szokás szerint kötözködő real drukkereknek meg annyit,h "asszem" a bernabeu is idegenben van...ott se megy a játék,right?:)
Egyébként én is osztom azt a véleményt,h a barcelonát egyetlen veszély fenyegeti,h az elmúlt években mindent megnyerve és hivatalosan is a világ legjobbjává válva már nem képesek felpörögni egy jóval gyengébb ellenféllel szemben.
Teljesen mindegy,h 22 másodperc alatt kerülnek hátrányba,vagy angol ellenfelet kapnak a bl döntőben,jelenleg a barca megállíthatatlan.
Ők maximum a saját vesztüket okozhatják,mert jelenleg nincs csapat,ami felérne hozzájuk.DE EZ A CIKK AZ ÚJ MEZRŐL SZÓL ÉN MEG NAGYON ELKANYARODTAM,SZÓVAL SORRY,BE IS FEJEZTEM! -
pusztai_zseni
2012. 01. 21. 23:10
[34]
@k_kadko: az rendben van, hogy egy újság szuperexkluzívként hozza le, attól még lehet, hogy valakit megkértek a szerkesztőségben, hogy rakja már össze kávészünetben "betesszük szuperexkluzív rovatba" felkiáltással. ;) És valószínűleg ez is történt. De lehet, hogy valakinek a kisfiát kérték meg.
-
Trexel
2012. 01. 21. 23:10
[35]
Most mi a faszért kellett törölni a hszeimet? MOCSKOS SZAR REAL MADRID!
-
k_dako
- http://chelsea-fc.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 21. 23:12
[36]
remélem, akik most fake-et emlegetnek, majd sunnyogva csöndben maradnak, amikor hivatalosan is bemutatják az ugyanilyen kinézetű szerelést...
-
dako
2012. 01. 21. 23:30
[37]
Akárki akármit mond nekem jobban tetszenek mint az ideiek...
-
Don Andrés
2012. 01. 21. 23:39
[38]
Szerintem nem rossz a hazai mez, az idegenbeli kukásat viszont azóta rühellem, mióta hasonló előfordult... Ez a narancs tényleg nem a legokésabb...
Persze ez végre egy újabb támadási felület az antibarca trolloknak! Meg majd jön a buzizás is, és hasonlók... Ezeknek a nyomiknak üzenem, hogy amint ismét bepucsít nekünk az éppen aktuális kedvenc, barca ellen játszó csapatotok, én csak mosolyogni fogok...
Az értelmesebb Madridistáknak meg csak annyit, hogy tök jó a blogotok, és értelmes hozzászólásaitok szoktak lenni! A mi szurkolótáborunk tényleg felhígult az utóbbi évek sikereinek köszönhetően, de ez hasonló cipőben járó csapatoknál mindig tendenciózus...
Remélem, jövő héten egy botrányoktól mentes, színvonalas el clásicót vívunk! Visca el Barca! Üdv! -
sityu
2012. 01. 21. 23:43
[39]
a trendet követték ...nem lehet nem figyelni a világra ...most ilyen színek sikeresek ....üzlet az egész világ...ha elismerjük,ha nem ...
-
pusztai_zseni
2012. 01. 22. 0:12
[40]
@k_dako: miért, nem sokkal elegánsabb azt mondani, hogy "jéé, tévedtem, mégis bemutatták?" :))
-
bfgbobo
2012. 01. 22. 0:32
[41]
sztem csak a fehér háttér rossz, amugy jól fog mutatni, mondom ezt ugy hogy nagyon nem kedvelem a barcelonát
-
terence
2012. 01. 22. 0:36
[42]
viscaelbarca szerintem is csitt :)
Mert ez a mezről szól, ami mindig csúnya:) -
Marcello11
2012. 01. 22. 3:28
[43]
Pfíííjj, de randa bazzeg!! Az idei is egy HUGY, de ezt mintha odahányták volna!
-
RafaRoo
2012. 01. 22. 8:12
[44]
Azért a rondaságnak is van határa...
De előbb megnézném a játékosokon aztán rondáznám le.... :) -
redboy
2012. 01. 22. 8:20
[45]
robmillernek üzenem hogy valoszinüleg a saját családjárol irta hogy "ocsmány csapat"....a real madridnál gusztustalanabb ocsmányabb csapat nem kell...és hozzáteszem hogy ugyanolyan bunkók és iq mentes emberek a szurkoloik is,egy kis alázat a BARCÁVAL szemben..pöcsfej.
-
BarcaZoli0314
2012. 01. 22. 8:43
[46]
Hááát lehet ,h hülyének néztek ,deh nekem tetszik a hazai mez...:P ez élőbe teljesen máshogy fog kinézni...mikor megláttam az idei mezt képen majdnem hánytam annyira csúnyának gondoltam...deh most már naon tetszik és sztem szép mez...ez lesz ez ezzel a mezzel is...am is az a lényeg ,h kik játszodnak benne...nekem a narancssárga nem jön be...
-
applebook12
2012. 01. 22. 9:09
[47]
Ocsmány....
-
Shanklysarmy
2012. 01. 22. 9:59
[48]
Hát... legalább valami nem tökéletes a Barcánál. Szerintem is csúnya, pedig a színkombináció adja magát, hogy mutatós mezt lehessen alkotni belőle.
-
k_dako
- http://chelsea-fc.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 22. 10:28
[49]
Tessék, itt az első kép: www.football-shirts.co.uk/fans/leaked-barcelona-nike-home-shirt-201213_14344
Szerintem ez alapján sem sokkal jobb...
-
Tomka
2012. 01. 22. 10:46
[50]
Tényleg ronda a mez, a gránát vörös kék szín elő se jön.
-
Wanadoo77
2012. 01. 22. 11:18
[51]
Itt azért kicsit jobban látszik hogy hogy is fog kinézni(ha ez lesz) :
www.footballkitnews.com/4058/leaked-barcelona-kits-12-13-nike-home-away-orange-third-jerseys-2012-2013/ -
Barcafan396
2012. 01. 22. 12:22
[52]
Szerintem egész tűrhető. Mindig azt mondom amikor meglátom a következő idény mezeit, hogy förtelmesek, de utána mégis megbarátkozom velük. Pl. az idei is zseniális szerintem, és ha ezek lesznek, hát akkor ebben alázzák majd a Madridot! :P:D
-
a_fater
- http://kiajobb.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 22. 12:51
[53]
aztamindenit! Amint lesz belőle legyártott példány, kérlek posztold ki újra, mert csak abban reménykedem, hogy talán nem lesz annyira gusztustalan mint a tervrajzon. Pfej!
:-)
-
becksy
2012. 01. 22. 12:57
[54]
2014-ben szeretném, hogy a Magyar Labdarúgó válogatott miután megnyerte a világbajnokságot utána hasonló fanyalgó írásokat olvassak, hogy ilyen mezünk lesz!
-
Leila
2012. 01. 22. 13:08
[55]
egyre rosszabb.. ?! szerintem a mostani igen jó. :)
-
madda
2012. 01. 22. 13:18
[56]
reméljük jövőre nagyobb bajuk is lesz az álspanyol liliputiaknak mint a mez :)
-
donnelly
- http://nepstadion.blog.nepsport.hu/
2012. 01. 22. 13:34
[57]
Az idei mez első képeinél is ment a fakelés, aztán mégis hivatalos lett - az is jó ronda.
-
_Kintaro_
2012. 01. 22. 14:21
[58]
madda: reménykedni mindig lehet....
-
zsonglőr0711
2012. 01. 22. 15:37
[59]
Akárki akármit mond remélem élőben jobban fog kinézni.De ne feledje senki nem a ruha teszi az embert!A Barca pedig ugyanolyan jó csapat lesz mint most!
-
zsonglőr0711
2012. 01. 22. 19:40
[60]
marcelo11 és a többi fakeló ember: Csináljatok szebbet vagy egyedibbet! Egyedibb lehet h lesz de szebb valószínüleg nem!!
-
hüjeúr
2012. 01. 24. 11:37
[61]
Ha kiadnak még egy teljesen hagyományos csíkos hazait, kevesebb fogyna belőle. Néha kell váltani, aztán jövőre megint a klasszikusban nyomják majd.
semmi személyes, üzlet :-)
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Egyetértek..ez tényleg randa. Nem lájkolom a cikket, mert nem teszek ki semmilyen hírt az Üzenőfalamra erről az ocsmány csapatról :)